2013. szeptember 22., vasárnap

Falevelek az akváriumban II.

(Gyűjsünk,de mikor?)
Az előző blogban már felvetődtek bizonyos kérdések -talán az egyik legizgalmasabb annak eldöntése hogy gyűjtsünk de mikor,és miért akkor? Ezen írás ezt a kérdéskört hivatott felvázolni,és részben saját gondolataim,részben a hálózaton megtalálható hazai,és külhoni fórumokban olvasható írások reményeim szerint segítenek is megválaszolni mindenkinek ezt a kérdést.Egyáltalán nem nehéz elképzelnem a tettvágytól fűtött kedves olvasóim lelkiállapotát....alig pár hónapja indult el az a folyamat és igény,hogy mi magyarok is egyre nagyobb számban szeretnénk medencéinkben leveleket használni.Szeretnék ebben segíteni -úgy vélem nem haszontalan ha ezt nyilvánosan megosztott formában teszem.
     Kis háttérinfó-hogy kiélhessem magam a "kétujjas" írásban,és ugyanakkor mégis elválasztott módon de tudjatok a dolgokról:hezitáltam a cikk címén-adjak más címet e második résznek,vagy célszerűbb egyszerűen jelezni hogy ez a második és nem utolsó része egy számomra fontosnak tűnő témának?Ez utóbbit választottam-mindig is szerettem a folytatásos dolgokat.Ígéretemhez híven én bizony elkészítettem ennek az írásnak egy kissé másabb elődjét-de egy áramszünet ezt nem gondolta megfelelőnek....szünetmentes táp tudom..majd egyszer;) Most azonban folytassuk: 
Oly annyiszor "feketevizeztünk" már,és örömömre meg is beszéltük ennek különböző kialakulásának lehetőségeit a postjaitok segítségével,hogy azonnal bele is foghatok egy újabb kérdés felvetésébe:vajon halaink eredeti élőhelyén hogyan és mikor kerülhet számottevő falevél mennyiség a vízbe?
Kínálkozik a lehetőség a poénszerű megválaszolásra,hát megteszem:mikor sok esik bele a vízbe!:)Na ja....de a trópusokon ez nem úgy működik mint a mi mérsékeltövi éghajlatunkon!Ott a fák folyamatosan fejlődnek,csupán a régi elhalt levelek hullanak alá egész évben.Persze egy folyó mindig is dolgozik a medrének megváltoztatásán,így ennek folyományaként elképzelhető partszakaszok vízbeomlása,melyek magukkal rántják a burjánzó vegetációt is.Így már sokkal több levél-ág-gyökér kerülhet egy adott folyószakaszba,bár érzésem szerint ez még mindig nem okozhatja a víz paramétereinek komolyabb változását.Viszont figyelj olvasóm,mert szép lassan szeretnélek rávezetni arra,hogy az ott élő halak-rákok-garnélák stb. hogyan kerülhetnek egész évben kontaktusba a víz fölötti vegetációval!;)
Bepotyognak hát a levelek-termések/és még sok más is,de azokat nem taglaljuk eztán/,becsúszhatnak egész erdőrészek is-és jön a legnagyobb változást okozó,évenként pontosan érkező esős évszak.Számunkra elképzelhetetlen az a víztömeg ami ilyenkor szétszalad a folyók kiöntési területein,és ugyanilyen elképzelhetetlen az a biodiverzitás is ami még mindig felfedezésre vár az esőerdőkben.A fórumon nagyon helyesen állapítottuk meg hogy bizony nem csak egyazon növényfaj képviselői,hanem válogatás nélkül minden faj víz alá kerül ilyenkor...az ártalmatlanok,az ehetetlenek-sőt az egyenesen mérgezőek is!Rengetegféle növény teljes egészében a víz alá merül hosszú-hosszú hónapokra..és mégis túlélik!:) Talán egy jellemző adat a mindenki számára ismerős Amazonas folyamról:azt mondják az esős évszakban akár 15 méternyivel is magasabb lehet a vízszint....elképesztő.Ha még azt is hozzávesszük hogy egyik kedves írónk/Molnár Gábor/ a legismertebb feketevizű folyón/Rio Negro-hát persze!;)/ is kétölnyi emelkedést említ-máshol két méternyit-akkor könnyedén elképzelhető mekkora az a terület ami ilyenkor víz alá kerül..Csoda hogy a rengeteg beoldódó anyag megfesti a vizet?A rettenet mennyiségű vízben aztán rohamosan több táplálékot találnak  halaink,megváltozik a víz összetétele,rengeteg alkalmas hely kínálkozik szaporodásra-és halaink meg is teszik ezt.
Látható hát hogy az akvaristák azon törekvése hogy minél jobban kiszolgálja halaink igényeit,és utánozzuk  neki az akkori körülményeket szinte reménytelennek tűnik-de megközelíteni egy nagyon kis morzsányira azért megtudjuk!Ezért teszünk hát be nekik leveleket is....nem csak a vízkémia,hanem az elfogyasztás lehetősége is benne foglaltatik  a dologban.Adjuk hát meg nekik azt a "feelinget" akár egész évben hogy génjeikbe zárt ösztöneiket kiélhetik,rejtőzködhetnek,ehetnek,sőt ívhatnak is a vízbe került levelek segítségével.Ugye láttatok már biotópokat amin sodor a víz,kavarog az üledék,és suhannak-vagy éppen egy hordalék kúpban lerakódnak-a levelek?Halaink legtermészetesebb közege ez....jobbat nem tudunk kitalálni semmiféle módon.
Alig emlegetett hatása a leveleknek még a növényekre kifejtett hatása:számos nyomelemet is tartalmaz,amit a falevelek akvarisztikai alkalmazásával a legegyszerűbb módon juttathatunk akváriumainkba-növényeink is meghálálják!
Pénz....egy nagyon haszontalan dolog,mert hamis ábrándokat kelthet annak birtoklójában-hogy mire fog vezetni ez az allegória mindjárt meglátjuk: megvehetsz bármilyen szuper kütyüt....beteheted az aranygyűrűdet is a vízbe ha halaid nem érzik ott jól magukat!Meg is vásárolhatod a trópusi fák leveleit nem is túl drágán,mi itt mégis a hazai fák leveleiről fogunk beszélgetni-melyekhez nem kell egy fillér sem,de munka az igen!Kérem hát hogy írásomat csak azok olvassák tovább akik tenni nem restek-akik nem a pénzért megvehető dolgok után kutatnak weblapokat böngészve...dolgozni is fogunk,és ettől jobban is érezzük majd magunkat!:) Még valami:egyáltalán nem kárhoztatom azokat a kedves kollégáimat akik mégis venni kényszerülnek,és akik trópusi fák leveleit használják inkább...de csak egy ártatlan kérdés:ugye az ottani gyűjtők is olyan körültekintéssel,és olyan körülmények közül gyűjtenek mint mi?Ugye ők sem a szmogos városok környékén lévő fák leveleit szedik le válogatás nélkül..ugye?Nagyon szeretem a catappa-vagy nevezzük bárhogy-leveleit használni,de nyilvánvaló törekvésem hogy egyszer és mindenkorra itthoni levelekkel váltsam ki őket.Nem a pénz az ok..nemcsak az!Környezettudatosság-minek a fél világon áthozatni a leveleket ha esetleg itthon,tőlünk pár kilométerre is lennének alkalmasak..elgondolkodtató ugye?
Jöjjenek hát kedvcsináló képek-a minap egy kedves kolléga megjegyezte milyen szép helyen lakom,elmondom hát hogy az összes elkövetkező kép Járdánháza falu Izra nevű völgyében hegynek kúszó erdei útja mellett készült.Az út szilárd burkolatú volt a szebb időkben,mára a sokáig tartó fagy,és a karbantartás hiánya mondhatni vadregényessé tette...Ladám nyiszorgása,és a hátsó ülésen jojózó gyermekeim legalábbis erre engednek következtetni.Iskolába kellett falevelet gyűjteni....hol máshol tehetnénk meg ezt gyorsan,ha nem egy alig-alig használt erdei út mentén?Nézzük hát...
Sorompó nyitva-megvallom életemben eddig egyszer láttam még csak zárva-harminc éve talán ?
 Erdők ölén kérem....enni lehet az avarról,ahol olyan mikrobiológiai dolgok zajlanak folyamatosan,amit meg kell mutatnom nektek:
 Képződik a humusz-jellemző hogy nagy eső után vagyunk,mégis olyannyira sok vizet képes megtartani már az avar is,hogy alig nedvesedett át alatta az erdei föld.

 Egy kis kedvcsináló előljáróban...mint látjátok vörös tölgy is van szép számmal a közeli erdőségeinkben,ám ezek még fiatal fácskák csupán.Alattuk a tavalyi lombozat maradványait láthatjátok...akvarisztikai célra már tavasszal sem voltak alkalmasak,de erre még visszatérünk.
  A kép közepe táján egy vörös tölgy makkjának kupacsa figyelhető meg-csodás kis elhalt darabja a termésnek-sokkal később még erről is beszélnünk kell!;)
 Hazafelé vezető utunkon még megmutatom nektek hogy milyen is egy vadon tenyésző égeres..alján a jó kövér félmocsaras földben gigantikus csalánerdő fogadná a behatolót.nincs még itt az égertoboz gyűjtési szezonja-de nézzük hogy néznek ki most:
 Egy közelibb kép a meleg motorháztetőn:
Erről van szó kérem-a tobozkák még nagyon erősen fejlődőben vannak-közepes termés ígérkezik-középen egy megtermékenyítetlen,elhalófélben lévő is megfigyelhető...a hozzá hasonlatosakat majd ne gyűjtsük be a szezonban sem.
Végül lazító jellegű képsoromat bemutatván még megmutatom hogy néz ki az út hazafelé..az erdőt figyeljétek természetesen!;)
Hát....a fák még "ezerrel zöldek"-sőt mai terepszemlém is alig pár sárguló levelet mutat.Minden itt bemutatott kép pontosan egy hete készült-hogy pontos legyek 09.15.-én.Élnek hát még a levelek....
Na végre elérkeztünk a tulajdonképpeni kérdéssel kapcsolatos gondolataimhoz....gyűjtsünk,de mikor?
Alapvetően két megoldás lehetséges ugye,de ennek is vannak árnyalatnyi fokozatai.
Szedjünk zöld leveleket, szárítgassuk meg otthon és azt használjuk?
A diólevélnél tudjuk hogy így ajánlja több-köztük magyar- kolléga is,és nem gond a levél fiatalkori juglontartalma sem-sem a növényeknek,sem az állatainknak nem árt.A füge,és eperfa leveleknél is olvasható a garnélásoknál-algázósoknál a friss,még zöld levél etetése.Arra viszont már több helyen is figyelmeztetnek,hogy csak annyi kerüljön a vízbe ami el is fogy viszonylag gyorsan-a levél élő mivoltában volt leszakítva,benne az utolsó percig zajlottak a folyamatok!
Ha zölden szedünk mégis mikor tegyük ezt-fiatal levélke korában,mikor még bársonyosan puha?Esetleg  idősödvén amikor már teljesen kifejlődve szabályos vegykonyhaként részt vesz minden egyes levél a fotoszintetizálásban?Ilyenkor szabályosan rohannak a különféle vegyületek az egész edénnyalábrendszerben,a levél él,és élni akar!A klorofill ilyenkor van csak igazán elemében-működik a vegykonyha!Az ilyenkor leszedett levél mindent tartalmaz ami csak egy növényben lehetséges....tehát elvileg aki etetési célzattal szedi ilyenkor jól jár vele!Kérdés hogy ha szárítjuk mennyire módosulnak a levél erezetében megszáradó nedvek,és mennyire alkalmas ez a levél a víz kémiai összetételének manipulálására?Aki ilyen célzattal tárazna be leveleket mennyire jár jól a zölden szárított levelekkel?
      Sok a kérdés-jól tudom....de nem oktalanul!Sajnos alig találni kielégítő választ hálózatszerte,sőt azt gondolom ezek nem is elegendőek számomra.Ilyenkor kénytelen az ember saját kútfőből származó válaszokat generálni saját kérdéseire...érdekes dolog,ezt hívják gondolkodásnak?:D Majd segítetek a blog hozzászólásainál-mert  kérdéseimet ezzel a célzattal is teszem fel.Okoskodjunk,"túrjuk együtt" a netet-aztán kitárgyaljuk!
Végül is szedhetünk élő leveleket....adhatjuk azonnal is őket étkezési célzattal,de meg is száríthatjuk őket.És itt jön a probléma:ha elkezdjük szárítani az addig zöld és élő levél zsugorodik,pöndörödik,egyszóval mindent elkövet csak hogy ne legyen könnyű a dolgunk!:D Lehet persze fagyasztani is-eleségeknél szokás-de kérdem én:kell még egy furcsa tekintet a családtól mikor pakoljuk a fagyasztóba a leveleket?....vidámkodtam csak-persze hogy ez az út kerülendő.Szárítani kell őket,mert tudjuk hogy a dehidratálás  az egyik ősidők óta jól bevált tartósítási mód.A pöndörödés ellen -emlékeztek ugye?-anno alkalmaztuk a préselést,és lehet is ilyen irányú ötleteléseket találni a hálózaton.Viszont alig hiszem hogy alkalmazható lenne ekkora levéltömegnél-a kivitelezésről pedig újabb aggályaim származnak!Újságpapírok között nem jó...bár már állítólag ólom mentes a technika,de a nyomdafesték még mindig ott van.Vegyünk többszáz itatóspapírt?Ne....rátapadhat a préselendő levelekre.Szárítsunk szúnyogháló alatt?Megtehetjük,de akkor kisebb mennyiségekkel kell dolgoznunk,mert ehhez ugye szükségeltetik egy nagy sík felület is.Ugyanez vonatkozik a géz,necc,és más ritkás szövetekkel leszorított módozatra is....de én továbbgondoltam!
Ha már mindenképpen zölden kell az a levél,hát hadd pöndörödjön össze-mielőtt a medencébe tesszük egyébként is le illik mosnunk,mindössze előbb kicsikét beáztatjuk hogy a levél kigöngyölhető legyen annak sérülése nélkül.Nagyon jó módszer a mikróban való "gyors áztatás",azt mondják így sokkal hatékonyabban el is meríthető a száraz levél...a lágy levéllemezt aztán már könnyedén mosogathatjuk.
Lemosás,dörzsölés,súrolás...rendben van,de azt tudni kell hogy amit felszívott a levél-és itt szennyező anyagokra,permetekre gondolok-azt eltávolítani belőle nem tudjuk!Ismételten itt van hát a gyűjtési hely alapos ismerete,főleg ha kerti növények leveleit szedegetnénk!
Még csak annyit tennék hozzá a témához,hogy a levelekben van bizony protein is-mintegy 12-21% közé teszi a rendelkezésemre álló irodalom néhány faj esetében,bár a neten rákeresőzve unos-untalan mindig csak a növények számára elérhető tápanyagtartalmat emlegetik.Nem csoda ez kérem....nem oly régi a téma még világszerte sem.Akit érdekel egy kis tudomány ezzel kapcsolatosan itt megtalálhatja:
http://www.spectrumanalytic.com/support/library/ff/Plant_Nutrients_in_Municipal_Leaves.htm
Jöjjön hát a másik lehetőség-gyűjtögessünk száraz leveleket?
Én ezt az utat választom...nem azért mert ezt tartom az egyedül helyesnek!Nyilván ilyenkor a levelek tápanyagtartalma már csökken,de nekem rájuk főleg vízkezelésre van szükségem.Egy-szintén nem magyar sajnos- tanulmány ami mérte a levelek tannintartalmának változását,a következőt mutatta ki:áprilisban-tehát a vegetációs idő kezdetén-a levelek 0.5%-ot,míg szeptemberben már 5.0%-ot mutatott ez az érték!Nyilvánvaló hát hogy ha vízkezelési célzattal szednék leveleket,akkor már az elhalt leveleket kell céloznom!
Ennek egyébként több haszna is van számunkra,időhiányban szenvedő,helyben szűkölködő mai embereknek-vegyük sorra:
-a levelek szárazak,könnyedén légszárazzá alakulnak otthon
-a tannintartalom a lehető legmagasabb,kevesebb levéllel ugyanolyan hatást érhetünk el
-nem pöndörödnek,nem kunkorodnak a levéllemezek-kevesebb hely,használat előtt egyszerűbb tisztítás
-a leveleken már csak kis számban vannak olyan rovarok amit otthon nem látunk szívesen
-az őszi gyűjtés egyszerűbb,hiszen:
                                               a)-nem néznek minket furcsán az emberek:D
                                               b)-a kivitelezés is könnyebb,hiszen a levél "lejön" a fáról
                                               c)-remek családi program,és romantikus kirándulás is egyben
A sort folytathatnám,hiszen számos észérv is emellett szól....azt gondolom hát,hogy akiknek hasonló céljaik vannak a levelekkel mint jómagamnak,azok várják a zordabb időket-nem kell már sokáig várnunk!Ma kora hajnalban itt a nagy vidéki csöndben és árnyalatnyi ködben zörejekre figyeltem föl...az egymást kergelésző bőregerek szárnya biztosan nem kelthette e zajt.Kávémat fogyasztva mégis meghallhattam azokat a számomra mindig is szimfóniaként élvezett hangokat melyeket a lehulló levelek ágakhoz,és egymáshoz verődése okoz....kezdődik hát!Bár még csak alig néhány sárguló dió és cseresznyelevél simul a gyepre,bár még zöldellnek az erdők-elkezdődött az őszi lombhullás.A természet és benne a fák készülnek a nagy változásra,érzik hogy most egy másmilyen világ következik.Az idő határozottan morózusabb lesz,jönnek előbb a hűs,majd később a metszően hideg északi szelek....közeleg az igazi ősz.A fák eldobják immár semmire sem jó leveleiket,lecsupaszodik a táj...az eddig rejtekben lévő madárfészkek is napvilágra kerülnek,a mezőkön rókák keresgélnek apró egérkékre vadászva-mi pedig elindulunk hogy begyűjtsük egész évre elegendő levélmennyiségünket.Persze lehet egy kicsit többet is-évekig eltartható,barátoknak ajándékozható ez a teljesen ingyenes dolog.De hogyan gyűjtsünk-hogyan szárítsunk,és hogyan tároljuk el őket?Nos erről,és ahogy magamat ismerem még kicsit is többről lesz szó következő írásomban az alkalmas idők eljövetelével....
Tartsatok ki,élvezzétek a még néha jó melegen sütő napot....eljő az az idő amikor csak gyűjtött leveleink illata,és fantasztikusan szép formái idézik bennünk majd az idei őszt.Kellemes olvasást,jó egészséget nektek-rendkívül szivesen fogadok minden további észrevételt,ötletet,javaslatot-várlak benneteket a fórumon!:)
T.:Gábor

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése